A coaching filozófiánk
Tudjuk, közhely, hogy az üzleti környezet folyamatosan változik. Csakhogy éppen ez a közhely állítja sokszor megoldhatatlan feladat elé a vezetőket: meg kell tanulniuk, hogy hogyan tudnak együtt változni a környezetükkel. Tapasztalatunk szerint ehhez stabil alapot ad az egyénben meglévő tehetség és az ebből fakadó erősség. Így már csak az a feladat, hogy ezt teljesítménnyé alakítsuk.
Ez a megközelítés adja a vezetőfejlesztés egyediségét: hitünk szerint, az általános vélekedéssel ellentétben, a teljesítménynövelés kulcsa az egyénben meglévő erősségek feltárásában, azok kiaknázásában és fejlesztésében rejlik.
Hiszünk abban, hogy minden vezető kiváló lehet! Mindennapos kihívásnak tekintjük, hogy olyan vezetőket képezzünk, akik mellett nagyszerű érzés dolgozni.
Számunkra a nagyszerű vezető:
- a vezetői stílusát az adott szituáció alapján képes megválasztani,
- olyan környezetet teremt, ahol a beosztottak ütőképes csapatként tudnak együtt dolgozni,
- biztonságot teremt azáltal, hogy a beosztottak saját erősségeiket használva folyamatosan kiváló teljesítményt képesek nyújtani,
- megtalálja a leghatékonyabb módját a munkatársak fejlesztésének a még jobb eredmény érdekében,
- az előbbiek következményeképp határidőn és költségkereten belül teljesíti az célkitűzéseket.
Munkánk csak akkor válik igazán értékessé ügyfeleink számára, ha megvalósul a program egyediségét jelentő egyik fontos tényező, a follow-up, azaz a tanultak gyakorlati alkalmazásának lekövetése. A program e nélkülözhetetlen részét személyre szabottan úgy dolgozzuk ki, hogy csak akkor engedjük el az ügyfél kezét, amikor a tanultak a napi gyakorlat során bizonyítottan elsajátításra kerültek. Kattints a további részletekért!
További részletek